Aug
25
2009
|
2009-08-26 |
Apa hazautazott elkísérni lemhényi mamámat utolsó útjára. Stop.
Mi anyával itthon maradtunk. Stop.
Éjjel félünk. Stop.
Szomorú, rossz idő van: esős, borús és hideg. Itt van az ősz. Stop.
Szombati szülinpi buli lefújva. Stop.
|
|
Aug
24
2009
|
2009-08-24 |
|
Amint felébredtem, pizsamában kimentem a szobámból, és megszokott trónolás után kaptam szülinapi ajándékot: egy repülőt és egy vonatot. Nagyon-nagyon örültem mindkettőnek, főleg a repülőnek, de a sínen körbejáró vonat is elbűvölt.
Tata és mama ekkor már online volt, s velem együtt örültek. Ők is küldtek ajándékot, amit egy pár nappal hamarabb kaptam meg. Mamáék jól tudták, hogy nagyon szeretem az állatokat, s egy állatos könyvvel leptek meg. Ezúttal is köszönöm szépen.
A reggelimnek torta apa formát varázsolt , s azon is volt gyertya.
.. én is káé-ztam anyáékkal.
Reggeli után elbúcsúztunk nagyszüleimtől, s elindultunk a Huckleberry Railroad-hoz. Nem sikerült aludnom az autóban,s fáradtam indultam neki a nagy kalandnak.
Amikor megérkeztünk, éppen akkor kezdődött egy rövid kis előadás. Megnéztük, majd sétáltunk a Crossroad Village faluban, amely egy régi faluképet imitál. A különböző házikókban különböző mesterségeket, kézműveseket mutattak be, mint a kovács, a szűcs, az almapréselő, stb. A faluban volt templom, szórakozóhely és farm is. Megtekintettük mindeniket. A templomnál a hatalmas bimm-bamm tetszett, a vidám parkban lovagoltunk apával, óriáskereket pedig hárman próbáltuk ki.
Volt egy labirintus is, ahonnan szerencsésen kitaláltunk.
Rövid, amerikai ebéd után, amiből én nem kértem (megj. pár napja alig szalad le egy-két falat a torkomon), indultunk vonatozni. Thomas már várt ránk.
Egy 1881-es vagonon ültünk, amelynek a történetét egy szépen ötlözött kalauz bácsi mesélte el nekünk indulás előtt.
Figyelemmel kísértem a bácsit, és meg is tapsoltam.
45 percet vonatoztunk a környéken. Csodálatos élmény volt vonatból látni a világot.
Vonatozás után elszopogattam egy nyalókát, s máris este lett.
Hazaérkezve vonatoztam, persze, majd vacsora után elfújtam az anya által készített tortán a gyetyákat.
Élménydús második szülinapom volt. Már alig várom a harmadikat, .....de addig még sokat kell megvalósítanom: le kell mondanom a cumisüvegről, a cumiról, el kell búcsúznom a rácsos ágytól és a pelustól....
...addig is .... szombaton fergeteges party barátokkal...
|
|
Aug
23
2009
|
2009-08-23 |
Kétszer annyi idős vagyok most, mint tavaly voltam.
..akkor...
...és most....
A tavaly, az első szülinapom reggelén, még nem tudtam, hogy mire számítsak, így hát meglepődve fogadtam kamerázó szüleim.
Az idén, mint tapasztalt kétéves, lazán vártam őket, mosolyogtam, s pózoltam is:
|
|
Aug
12
2009
|
2009-08-12 |
Most már
jobban
vagyok.
A tegnap jelenésünk volt a gyerekorvosnál, hogy megnézze, mennyire javult az állapotom. Fülgyulladásom már nincs, de az antibiotikumot ennek ellenére is 8 napig kell szednem. A hörghurut is már majdnem teljesen elmúlt. Ennek ellenére még mindig inhalálok naponta kétszer. Ezt úgy utáloooom....Brrr... Pedig még kell használnom egy hónapig. Az este is például sokat szaladgáltam az udvaron, s olyan erős köhögés fogott el, hogy csak..... Mit tehetnék? Én csak akkor tudok egy helyben ülni, ha lekötöznek pl. autóban, etetőszékben.
A doktornéninek kacsintottam, beszéltem hozzá, sőt még szembe is röhögtem.... A viselkedésemet megfigyelve megjegyezte anyának: "Amíg ez a gyerek iskolába megy, te megőszülsz."
Anya bólogatott, de én nem értettem, hogy miről beszélt.....Hmmm 
|
|
Aug
10
2009
|
2009-08-10 |
A kórházba megérkezve parkolás után felmentünk az ötödikre, ahová a doktornő utasított. Amint nyílt az automatikus ajtó, a recepciós nővér mosolyogva azt kérdezte: "David?" Bólogattunk, s próbáltunk mi is kedvesen mosolyogni. Útközben a fogadó-kérdező szoba fele megbeszéltük a "göndör, szőke haj témát". (Megjegyzem: Az utóbbi időben mindenkivel ez a téma. Lassan kiderül, hogy mindenki ilyen szőke, göndör hajat szeretne, majdnem mindenkinek az unokájának is ilyen haja van, s néhányan azt is mondták, hogy előfordulhat, hogy hajvágás után nem lesz többé göndör.) Az említett fogadó szobába ez várt bennünket: egy nyuszi és gyurma.
Mielőtt megérkezett volna a kérdezősködő banda felfedeztem a mennyezeten a repülőket.
Annyira örültem nekük. Nagyon szeretem a repülőket, de erről majd legközelebb. Jött egy másik nővér, aki megmérte a súlyomat, magasságomat, vérnyomást, és lázat. Megérkezett nemsokára a rezidens csapat és egy harmadik nővér, akinek a szobájába leszek. Először megkérdezték, hogy mi járatban vagyunk, s elmeséltük az egész sztorit a kérésükre. Csodálkoztak, hogy miért is küldött be a gyerekorvos, mert ők mindent rendben találtak. Hörögtem, köhögtem, de volt elegendő oxigén a véremben. Elmentek. Picit később visszajöttek, s ezúttal egy kérdőív alapján kérdezték végig az összes kötelező kérdést, s jegyzeteltek. Persze, a kérdések ismétlődtek. Na, mindegy... Valahogy végetért, és a nővér, aki lemért előzőleg, elkísért a szobámba, ahol egyedül voltam (vagyis hárman: én+apa+anya). Nyomban érzékelőket tettek a hasamra, szívemre, s a lábamra, amelyek kábeleken keresztül adták az infromációt a gépnek. Ez volt péntek este 6 után. A kábelek csak szombat este kerültek le rólam, amikor kiderült, hogy hazamehetek. Volt egy kis szünet péntek este, amikor röntgenre mentünk, azonban akkor sem mozoghattam. Időközben megvizsgált egy orvos, aki a tüdőre specializálódott, ő rendelte el, hogy röntgent csináljanak, mert tüdőgyulladást gyanított a fülgyulladás mellett. Este kilenckor jött egy lány a betegszállító osztályról, s mondta, hogy ő fog elkísérni bennünket. A szoba előtt állt egy ágy. Látszott, hogy azon dolgozik, hogy hozzáférhetővé varázsolja az ágyat. Anya mondta, hogy nem tesz rá, mert úgysem maradnék ott. Ekkor mondta, hogy mindketten rá kell ülnünk az ágyra, s ő majd elvisz, hisz a betegszállító osztályon van, s neki ez a dolga. OK. Jó volt így végiggördülni a kórház nem nyilvános, "rejtett" folyósóin. Megérkeztünk a helyszínre, de nem volt a lábamon azonosítószalag, s vissza kellett mennünk. Nem bántam egyáltalán, mert tetszett az "utazás". A nővér hamar adta is a szalagot, elnézést kért anyától, s indultunk is. A röntgen egyáltalán nem tetszett. Ordítottam, ahogy csak lehetett, de szerencsére nem tartott sokáig. A végén anyával újra felültünk az ágyra, elvittek a váróterembe, ahol mások is várakoztak a betegszállítókra. Nem tudom, mennyit voltunk ott, de nagyon unalmas volt. A szobába érkezve hamarosan elaludtam. Éjjel pedig négyóránként ébresztettek az inhalálós kezeléssel, vérnyomás és lázméréssel. Amikor nem zavartak, akkor aludtam. Reggel sem keltem volna korán, de már megint jött valaki. A gyerekorvos is meglátogatott, s azt mondta, hogy szerinte még egy éjszakát bent kell maradnom, pedig a monitoron a számok már stabilak, normálisak voltak.
A kábelek miatt nem tudtam mozogni. Volt kényelmes kanapé, de mindhiába, nem értek el addig a kábelek. A kiságyban csak akkor voltam, amikor álomba szenderülve becsempésztek. Amint ébredtem szálltam ki, s a hintaszékben töltöttem a nap további részét, hol anya, hol apa ölében, hol egyedül.
Mivelhogy a diagnózis alapján vírus okozta a betegséget, nem mehettem a játékszobába, de hozhattunk el játékokat. A játék sem kötött le túl sokáig.
....nyűgösen, álmosan....
Szerencsére egy eléggé hosszúra sikerült déli pihenés után a rezidens és az orvos közölték, hogy hazamehetünk. Hipp-hipp, hurrá...
Kiadták a recepteket, anya aláírta a papírokat. Este 7 körül hagytuk el a kórházat.
Aztán jött a meglepi: a gyógyszerek ára összesen $500 
A lényeg: vírus okozta megfázás, ami fülgyulladással társult, s hörghuruttá alakult át, no meg az $500 + a kórházi költségek...
|
|
Aug
09
2009
|
2009-08-09 |
|
Az előző bejegyzésem után a meglévő tünetekhez a hányás is társult, ezért jobbnak láttuk elmenni a gyerekorvoshoz. Sikerült egy órán belül időpontot kapni, délután 3-ra. A rendelőnél találkoztunk apával, s így együtt szembesültünk a tényekkel: a doktornő beküldött a kórházba, mert kevés oxigén volt a véremben. Hirtelen oxigénes palackot is kaptam. A doktornő lefoglalt egy szobát a kórházban, s 5-kor már ott is voltunk. A kórházi eseményekről pedig legközelebb számolok be...
|
|
Aug
07
2009
|
2009-08-07 |
Augusztus 10.-én, hétfőn reggel lesz/lenne egy szívkatéterezés, amikor a szívorvosom megállapítja, hogy szükség van-e stent-re vagy sem. Ha azt állapítja meg, hogy kell stent, akkor be is teszi. Az ám, csak én beteg vagyok: nincs étvágyam, csúnyán köhögök, folyik az orrom, levert vagyok...megint az a fránya hörghurut. A tegnap reggel kezdődött. Kapom az inhalálós kezeléseket és homeopátiás gyógyszereket, de...még sehol semmi változás.
Nem készülődünk a kórházba egyáltalán, de aggódik egyrészt a hörghurut miatt, másrészt pedig az elnapolás miatt. Ezt az időpontot még júniusban kaptuk... Nehogy gondok legyenek, ha sokáig kell várnunk, meg ilyenek...Reméljük a legjobbakat...
Nem tudom, mi lesz. Ma valaki fel kell hívjon a kórházból, s majd akkor kiderül.
|
|
Aug
03
2009
|
2009-08-03 |
|
Szituáció: megyünk a park fele, anya vezet, én nézelődök.
Én: - Busz!....Busz!.....
Anya: - Aha, látom.... Nem is egy, hanem kettőőő...
Én: Hat, tíz...
|
|
Aug
03
2009
|
2009-08-03 |
|
Úgy néz ki, hogy lassan-lassan haladok a szobatisztaság felé. Naponta kétszer-háromszor használom sikerrel a bilit. Igaz, hogy ennél több kerül a pelusba, de már látjuk az alagút végén a fényt.
|
|
Aug
02
2009
|
2009-08-02 |
A hónapot szülinapozással kezdtük, s úgy néz ki, hogy egy szombat kivételével minden szombaton szülinapot ünnepelünk. Többek közt az enyémet is.
Kezdtük a bulit az Évike szülinapi party-ján, ahol nagyon jól éreztem magam. Ugrálással indítottam,
majd amint felfedeztem a kicsi medencét ruhástól ugrottam bele a vízbe anya legnagyobb örömére, aki fél lépés hátránnyal indult, s nem sikerült neki idejében elkapni engem:
Amikor már kilubickoltam magam újabb szórakozás után néztem:
mászkáltam, csúszdáztam, megkóstoltam a háziak kerti paradicsomját, ami túl savanyú volt, meg ilyenek..., de enni nem ettem semmit. Nem volt időm rá. Minden fontosabb, izgalmasabb volt a kajánál.
A buli Isabella-éknál folytatódott, ahol megmutattam, hogy én is elviselem pár percig a fejemen azt az izét, nem többet, csak pár percig:
...avagy két fotó erejéig...
|
|
|
Dávid 
